udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Lóránth László

2007. július 30.

Megjelent Lóránth László – Sümegi György: Nagy István-monográfia /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/. Lóránth Lászlónak 1952-ben készült, mindmáig kéziratban maradt, forrásértékű, Nagy Istvánról szóló életrajzi összeállítását egészíti ki a Sümegi György által válogatott gazdag dokumentum-gyűjtemény. A csíkmindszenti származású festőművész, Nagy István /1873-1937/ halálának 70. évfordulójára megjelent könyv az eddig jobbára ismeretlen, vagy csupán szűk körben publikált Nagy István-műveket hozza nyilvánosságra. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 30./

2007. szeptember 15.

A neves budapesti kutató, Sümegi György újabb monográfiával egészítette ki a festő Nagy Istvánról szóló irodalmat. Az 1873-ban, Csíkmindszenten született és 1937-ben Baján elhunyt „nagy magányos, stílusirányzatokba nehezen sorolható” festő különleges egyénisége, sajátos életútja, művészete a művészettörténeti érdeklődés homlokterébe került, így született róla az idők folyamán több könyv, Surányi Miklós, Lyka Károly, Pap Gábor, Solymár István és Murádin Jenő monográfiái. A három országban, Romániában, Magyarországon és Jugoszláviában élt és alkotott festőről megszületett a hatodik monográfia. Sümegi György felkutatta és közzétette a bajai író, újságíró Lóránth László kutatásainak eredményeit, amelyek egy 1950-ben készülő monográfia részeként fontos adatokkal gazdagították a Nagy Istvánról szóló irodalmat. A kötet második felében Sümegi azokat a dokumentumokat adja közre, amelyeket kutatómunkája során fedezett fel. /Lóránth László – Sümegi György: Nagy István, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007./ A monográfiát Nagy István pasztelljeiről, szénrajzairól készített színes és fekete-fehér fotók egészítik ki. /Németh Júlia: Küzdelmes menetelés határokon innen és túl. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

2007. november 9.

Két nagyszabású kulturális rendezvénynek ad otthont Marosvásárhely: irodalom és filmművészet találkozásának. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár újdonsága az Ábel-trilógia maratoni felolvasása. Az Alter-Native 15. Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 56 versenyfilmjét félezer alkotásból válogatta az előzsűri. A versenyprogramon kívül számos nagyjátékfilm, alternatív kulturális esemény, koncert és kiállítás várja a közönséget. A könyvvásárra eljött Magyarországról Várady Szabolcs költő, Závada Pál író, Szabó T. Anna költő, Dragomán György író és Tarján Tamás irodalomtörténész. Idén már hetedik alkalommal hívtak meg jelentős magyarországi írókat, költőket, irodalmárokat, akik új könyveiket dedikálják. /Antal Erika: Könyvek, filmek városa. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./ Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nyitotta meg a XIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. Káli Király István kihirdette a Szép Könyv 2007-es díjazottjait: az első helyezett a Zágoni Balázs által szerkesztett Kincses Kolozsvár képeskönyv /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/, a második díjat Lóránth László és Sümegi György Nagy István festőművészről készült monográfiájának /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ ítélte oda a Romániai Magyar Könyves Céh szakmai zsűrije, harmadiknak pedig Kincses Elemér Soha /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című regénye bizonyult. A meghívott 43 román kiadó közül csupán a Vatra-Ardeal jött el. /Nagy Székely Ildikó: „Sápadt holdak a Gutenberg- galaxisban”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2008. február 23.

Az Erdélyi Művészet című képzőművészeti folyóirat legújabb, 28. száma többek között a kolozsvári Gally A. Katalin művészi világába nyújt bepillantást és a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem monumentális kerámia szakát végzett pályakezdő művész, Berze Imre Barabás Miklós galériabeli kiállítására reflektál. A székelyudvarhelyi akvarellista, Kalló László képeiről a lap főszerkesztője, Veres Péter írt. Lóránth László – Sümegi György: Nagy István című kötetét Bölöni Domokos méltatta. Folytatódik a lapban Biró József Erdélyi kastélyok című sorozata. A székelyudvarhelyi Litera-Veres Könyvkiadó gondozásában a folyóirattal együtt jelent meg a Pro Memoria sorozatban a Nagy István a magyar sajtóban című kötet, amelynek anyagát Sümegi György magyarországi művészettörténész válogatta. /Művészeti kalandozások térben és időben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék